Az MTI megnyitotta archívumainak egy részét a nagyközönség számára. A kormányzati támogatással megvalósult digitalizálási program révén ezentúl ingyenesen elérhető és adatbázisban kereshető többek között az MTI által a két világháború között kiadott teljes híranyag, a 2001 és 2005 közötti MTI-fotókiadásba pedig a Fotómozaik képarchívum kínál betekintést.
Országos sztrájk bénítja Görögországot
március 11. 11:00 ingyenesTűzoltóktól tanárokig százezrek kezdtek huszonnégy órás sztrájkot csütörtökön Görögországban a kormány újabb megszorító csomagja miatt. A két legnagyobb munkavállalói érdekvédelmi szervezet, a magánszektor és az állami szektor dolgozóit tömörítő GSEE és az ADEDY szakszervezeti szövetség közös akciója szinte az egész országot megbénította. Nem dolgoznak például a légiirányítók, így hajnal óta valamennyi járatot törölték a görög reptereken. A szigetek közti kompok sem járnak, a kórházakban csak a sürgős eseteket látják el, a rádióban és a tévében pedig nem sugároznak híreket, mert az újságírók is csatlakoztak a munkabeszüntetéshez.
Akár 10 centiméter friss hó is várható, sárga riasztás van érvényben
március 11. 10:00 ingyenesAz ország egyes részein csütörtökön akár 10 centiméternyi friss hó is hullhat, az Országos Meteorológiai Szolgálat elsőfokú, sárga riasztást és figyelmeztető jelzést adott ki az ország egész területére. A meteorológusok szerint többfelé várható havazás az országban, az alacsony hőmérséklet miatt csak lassan fog olvadni a kedd óta lehullott hómennyiség. Csütörtökön a Szeged-Győr tengely körzetében kell nagyobb mennyiségű hóra számítani. A havazás a Dunántúl délnyugati részén délutántól kezd megszűnni, az ország keleti harmadában viszont már 2-6 centiméternyi hó várható.
Februárban 5,7 százalékkal nőttek a fogyasztói árak
március 11. 09:10 ingyenesA fogyasztói árak az idén februárban 5,7 százalékkal emelkedtek az előző év februárjához viszonyítva, és 0,3 százalékkal haladták meg az ez év januári szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön. Az MTI által megkérdezett londoni elemzők 6,09 százalékos, a budapestiek 5,9 százalékos 12 havi inflációt vártak februárra. A fogyasztói árak januárban az előző hónaphoz képest 1,4 százalékkal, 12 havi összevetésben 6,4 százalékkal nőttek. Az idei év első két hónapjában átlagosan 6,1 százalékkal voltak magasabbak az árak, mint az előző év azonos időszakában. Tavaly februárban a 12 havi árváltozás 3,0 százalék, az egyhavi 1,0 százalék volt.
Segítséget kérhet az EU-tól és az IMF-től Görögország
március 10. 12:56 ingyenesHivatalosan pénzügyi segítséget kér Görögország az Európai Uniótól, ha heteken belül nem csökkennek a hitelfelvételi költségek, és ha az unió nem segít, akkor a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF) fordul az athéni vezetés - mondták kormányzati források szerdán a DowJones hírügynökségnek. A görög állampapírok hozamfelára "fenntarthatatlanul magas", és hat-nyolc héten belül lejjebb kell szorítani - mondta egy tisztviselő, aki szerint "ehhez valamiféle garanciára van szükség az uniós partnerektől". Amennyiben ezt nem adják meg, akkor valószínűleg a nyilvános segítségkérés következik, és ha nem érkezik válasz, akkor "kénytelenek leszünk az IMF-hez fordulni" - tette hozzá.
Eszenyi: ebben az évben sokat akartunk arról beszélni, mi a másság
március 11. 08:33 ingyenesA másságról és az elfogadásról szól a Vígszínház Hegedűs a háztetőn-előadása, melyet kettős szereposztásban mutat be a teátrum pénteken, illetve szombaton - mondta el az MTI-nek Eszenyi Enikő. "Ebben az évadban sokat akartunk arról beszélni, mi a másság" - árulta el a Vígszínházat 2009 februárja óta vezető rendező, miért vette elő Joseph Stein, Jerry Block és Sheldon Harnick musicaljét. Eszenyi Enikő szerint ezt a témát közelíti meg más-más szempontból az ebben az évadban bemutatott Othello, a Mindent anyámról, és erről szól a Hegedűs a háztetőn is.
2010. március 11. 09:02
2010. március 11. 09:02
