Az Európai Unió jogalkotásának elsődleges, de nem kizárólagos felelőse, mivel
számos kérdésben az Európai Parlamenttel közösen dönt. Kormányközi alapon
működő testület, ülésein a tagállamok kormányainak képviselői - általában
miniszterei - vesznek részt. A Tanácsot ezért szokás Miniszterek Tanácsaként
(Council of Ministers) is emlegetni. Mivel összetétele a napirend és a
megoldandó problémák szerint alakul, aszerint szokták megkülönböztetni, hogy
mely miniszterek találkozójáról van szó. A Tanács tíz különböző összetételben
ülésezik, a különböző szakminiszteri testületek foglalkoznak a különféle
szakkérdésekkel (pl. mezőgazdaság, gazdaság, pénzügyek, energia, stb.) A
Lisszaboni Szerződés életbe lépését követően (2009. december 1.) kettévált a
külügyi tanács és a (belső uniós) kérdésekkel foglalkozó általános ügyek
tanácsa (General Affairs Council). A Tanácsban a tagországok rotációs alapon
fél évig elnökölnek. A Lisszaboni Szerződés - az addigi féléves rotációs
elnöség fennmaradása mellett - megteremtette a csoportos uniós elnökséget,
amelynek keretében az EU-elnökséget egymás után betöltő három ország másfél
éven át szorosan együttműködik, s a folytonosság jegyében közös programokat
dolgoz ki. A szerződés alapján a miniszteri szintű tanácsi munkában a soros
elnökséget betöltő ország szakminiszterének kiemelt koordináló szerepe
általános szabály szerint megmarad, ám a külügyminiszterek tanácskozásain
ezentúl az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője elnököl. A
határozatokat minősített többséggel hozzák meg, feltéve, ha az adott ügyben
nincs teljes egyhangúság vagy egyszerű többség előírva. A szavazati súlyok
eloszlása az adott állam lakosságának számával függ össze. 2014 novemberétől
lépett életbe a "kettős többség" elve: a döntések meghozatalához a tagállamok
55 százalékának szavazata szükséges úgy, hogy ez az Unió lakosságának 65
százalékát is jelentse.