2020. november 28. szombat
Európai Unió
Életrajzok
KIRIAKÍDISZ, Sztella

Sztella KIRIAKÍDISZ (Ciprus), az Európai Bizottság egészségügyért és élelmiszerbiztonságért felelős biztosa

Életrajzi adatok
1956. március 10-én született Nicosiában. 1977-ben a Readingi Egyetemen (Anglia) végzett pszichológusként, majd a Manchesteri Egyetemen szerzett gyermekpszichológusi mesterfokozatot, 1979 és 2006 között klinikai pszichológusként dolgozott. 1999-ben a ciprusi mellrák-ellenes mozgalom elnökévé nevezték ki, 2004-2006 között az Europa Donna Európai Mellrák-ellenes Koalíció nonprofit szervezet elnöke volt. 2016 októberétől a rákstratégiával foglalkozó ciprusi nemzeti bizottság elnöke. 2013-ban az Európa Tanácsban ő szervezte meg az első, mellrákkal kapcsolatos figyelemfelhívó kampányt.
2006-2019 a ciprusi parlament tagja a Demokratikus Tömörülés párt (Democratic Rally, DISY) képviseletében (az egészségügyi, valamint a külügyi és európai uniós ügyekkel foglalkozó bizottság tagja)
2012-2019 az Európa Tanács Parlamenti Közgyűléséhez (PACE) delegált ciprusi küldöttség elnöke, a európai néppárti (EPP) parlamenti csoport tagja; a szociális-, egészségügyi és fenntartható fejlődéssel foglalkozó bizottság elnöke; 2013-2015 között a PACE gyermekjogi jelentéstevője
2013-tól a Demokratikus Tömörülés párt alelnöke
2017. október 6-2018. január 26. az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének - első ciprusi - elnöke
2018 az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésében az európai néppárti (EPP) csoport ügyvezető elnöke
2018-2019 az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének képviselője a Velencei Bizottságnál
2019-től az Európai Néppárt etikai bizottságának tagja
2019. december 1-jétől az Európai Bizottság egészségügyért és élelmiszerbiztonságért felelős biztosa
Országok szerint