|
|
EURÓPAI UNIÓ - EU (European Union - EU)
Alakult:1951.04.18., Párizs (Franciaország)
| székhely: | az egyes intézmények szerint Brüsszel (Belgium), | | Luxembourg (Luxemburg), Strasbourg (Franciaország)
|
Az európai integráció első lépéseként Belgium, Franciaország,
Hollandia, Luxemburg, a Német Szövetségi Köztársaság és Olaszország
1951. április 18-án Párizsban aláírta az Európai Szén és
Acélközösségről szóló Szerződést, amely a szén- és acélipar
közös piacának megteremtését célozta. A Montánunió egyezmény
1952. július 25-én lépett hatályba.
1957. március 25-én Rómában ugyanez a hat ország döntött az általános
közös piacot célzó Európai Gazdasági Közösség (EGK), valamint az
atomenergiai együttműködésről szóló Európai Atomenergia Közösség
(Euratom) létrehozásáról, amely 1958. január 1-jén lépett életbe.
A Római Szerződés általános célként vámunió és közös piac létesítését,
továbbá a tagállamok gazdaságpolitikájának fokozatos egymáshoz
közelítésével a gazdasági élet harmonikus fejlesztését, a
folyamatos és kiegyensúlyozott fejlődést, az életszínvonal gyors
emelkedését és az államokat összekötő kapcsolatok szorosabbra
fűzését jelölte meg.
1965. április 8-án szerződést írtak alá az Európai Gazdasági Közösség
(EGK), a Montánunió és az Euratom egyesítéséről, ez 1967. július 1-jén
lépett életbe, a három közösség egységesített intézményrendszerét
Európai Közösségeknek (EK) nevezték. Az EK működésének alapja
a közös és közösségi politikák folytatása, valamint a célkitűzések
(mindenekelőtt a közös piac) eléréséhez szükséges közösségi jog
kiépítése, az utóbbit szolgáló jogharmonizáció megvalósítása lett.
A Közösségek fenntartásának alapja a mai napig a közös piac
(későbbiekben egységes piac), azaz az áruk, a szolgáltatások,
a tőke és a munkaerő (ma már munkavállalástól függetlenül minden
személy) szabad áramlásának biztosítása.
Az Európai Közösségekhez 1973-ban csatlakozott Dánia, Nagy-Britannia
és Írország, 1981-ben Görögország, 1986-ban Portugália és Spanyolország.
1986. február 17-én a tagállamok az Egységes Európai Okmány
elfogadásával már a közös piac formája, az egységes piac bevezetése
mellett döntöttek, ez 1987. július 1-jén lépett életbe.
Az 1992. február 7-én aláírt és 1993. november 1-jén életbe lépett
Maastrichti Szerződéssel létrejött a jogi személyiséggel nem
rendelkező - lényegében politikai fogalomként létező - Európai Unió.
Az EU első pilléreként határozták meg az Európai Közösségeket (amelyek
megőrizték nemzetközi jogalanyiságukat), második pillérként a nem
közösségi, csupán kormányközi alapon szerveződő közös kül- és
biztonságpolitika, harmadik pillérként pedig szintén kormányközi
bel- és igazságügyi együttműködés beindításáról határoztak. A
Maastrichti Szerződés létrehozta az uniós állampolgárság fogalmát,
és a tagállamok úgy döntöttek, hogy legkésőbb 1999-ig közös pénzt
vezetnek be, monetáris uniót hoznak létre.
Az 1997. október 2-án aláírt, 1999. május 1-jén életbe lépett
Amszterdami Szerződésben a tagállamok számos területen a még szorosabb
integráció mellett döntöttek, így a bel- és igazságügyi kérdések
nagy részét (vízum-, menekült- és bevándorlási politika, külső és
belső határellenőrzés, igazságügyi együttműködés polgári jogi
ügyekben) közösségi szintre emelték.
1995-ben a szervezetbe belépett Ausztria, Finnország és Svédország
is, az EU tagállamainak száma ezzel 15-re nőtt.
2001. február 26-án az EU külügyminiszterei Nizzában aláírták az
Európai Tanács 2000. december 11-i nizzai csúcsértekezletén elfogadott
Nizzai Szerződést az intézményi reformokról. (A megállapodás
részlegesen 2003. február 1-jén, majd 2004. november 1-jén
lépett hatályba.)
A szerződés a bővítéssel járó intézményrendszeri reform kereteit
fogja össze, s döntött a tagállamok és a csatlakozó
országok majdani szavazati súlyáról, illetve az Európai Parlamentben
az egyes országokra jutó képviselői helyek számáról.
A Maastrichti Szerződésnek megfelelően 11 tagállam (Ausztria,
Belgium, Finnország, Franciaország, Hollandia, Írország, Luxemburg,
Németország, Olaszország, Portugália, Spanyolország) 1999. január
1-jén bevezette a közös valutát, az eurót, Görögország 2001.
január 1-jén, Szlovénia 2007. január 1-jén, Málta és Ciprus
2008. január 1-jén, Szlovákia 2009. január 1-jén, Észtország
2011. január 1-jén csatlakozott az eurózónához.
Az euró 2002. január 1. óta a készpénzforgalomban is
átvette az addig még érvényben lévő nemzeti valuták szerepét.
2003. április 16-án írták alá 10 új tagállam csatlakozási
szerződését, Ciprus, Csehország, Észtország, Lengyelország,
Lettország, Litvánia, Magyarország, Málta, Szlovákia, Szlovénia
2004. május 1-jén lett az ezzel 25 tagúra bővült EU teljes jogú
tagja. 2005. április 25-én Luxembourgban aláírták Bulgária és
Románia csatlakozási szerződését, a két ország 2007. január
1-jei csatlakozásával az EU 27 tagúra bővült.
Horvátország 2011. december 9-én aláírta a csatlakozási
szerződést (a ratifikációs folyamat sikeres befejezését követően
2013. július 1-jén léphet az EU-ba 28. tagként). Az 1999
óta tagjelölt Törökországgal 2005 októberében kezdődtek meg a
csatlakozási tárgyalások. 2005. december 17-én az EU tagjelölt
országnak ismerte el Macedóniát, 2010. június 17-én Izlandot,
2010. december 17-én Montenegrót. (Izlanddal 2010 júliusában
kezdődtek meg a csatlakozási tárgyalások.)
Az EU állam- és kormányfői 2004. június 17-18-i brüsszeli
csúcsértekezletükön fogadták el az Európai Unió alkotmányos
szerződését, amelyet 2004. október 29-én Rómában írtak alá. A
szerződést 18 ország ratifikálta, de 2005 tavaszán Franciaország
és Hollandia lakossága népszavazáson elutasította. Ezután 2007.
július 23-án Brüsszelben kormányközi konferencia kezdődött
az uniós alkotmány helyébe lépő új EU-szerződés megszövegezéséről.
A 2007 októberi lisszaboni informális csúcstalálkozón az állam-
és kormányfők véglegesítették a reformszerződés szövegét,
amelyet 2007. december 13-án írtak alá Lisszabonban. A szerződést
2009 november elejére mind a 27 tagállamban ratifikálták, így
2009. december 1-jén hatályba lépett.
A szerződés korszerűsíti a 27 tagállamot tömörítő unió
döntéshozatali mechanizmusát, és kötelezővé teszi a tagállamok
számára az alapvető jogokról szóló EU-charta elfogadását és
alkalmazását (utóbbi alól három ország felmentést kapott). Az eddigi
féléves soros elnökségek rendszere átalakult, létrejött az unió elnöki
posztja, s egyesült az EU kül- és biztonságpolitikai
főképviselőjének, illetve a külkapcsolatok biztosának posztja.
Az Európai Unió polgárai által közvetlenül megválasztott Európai
Parlament hatásköre fontos új elemekkel bővült az uniós jogalkotás,
az uniós költségvetés és a nemzetközi megállapodások vonatkozásában.
A Lisszaboni Szerződés mondja ki először konkrétan, hogy a
tagállamok kiléphetnek az unióból, jóllehet ilyen lehetőséggel
reálisan senki nem számol. Az uniós munkamódszerek és szavazási
szabályok egyszerűsödnek, a szerződés újabb politikai
területekre terjeszti ki a tagországok közt szavazásokon (a Tanácsban)
alkalmazott, vétójog nélküli (minősített többségi) szavazást.
2014-től kezdődően a minősített többség kiszámítása a tagállamok és
lakosok száma alapján meghatározott kettős többség elve szerint
történik: a határozatokat a tagállamok 55 százalékának kell
elfogadnia, s az igennel szavazó tagországok lakosainak száma
együttesen el kell hogy érje vagy meghaladja az unió teljes
lakosságának 65 százalékát.
A Lisszaboni Szerződés részletesen áttekinti és megerősíti az
unió működésének alapjául szolgáló értékeket és célkitűzéseket.
Megőrzi a korábban megállapított jogokat, de ezeken túlmenően új
jogokat is létrehoz polgári, politikai, gazdasági és szociális
téren. Megerősíti a négy "szabadságot": a személyek, a
szolgáltatások, az áruk és a tőke szabad mozgását a tagországok
között és azokon belül.
A szerződés rendelkezik arról is, hogy az EU és a tagállamok
a szolidaritás szellemében közösen lépjenek fel, ha
terrortámadás, vagy valamilyen katasztrófa sújtja valamely
tagországot, hangsúlyozza az energiaügyek fontosságát,
illetve az Uniót önálló jogi személyiséggel ruházza fel.
2009. november 19-én az EU-tagországok állam- és kormányfői
döntöttek az EU új tisztségviselőiről: Herman Van Rompuy
addigi belga miniszterelnök lett az Európai Tanács (Európai Unió)
első elnöke, a brit Catherine Ashton pedig az Unió kül- és
biztonságpolitikai főképviselője ("külügyminiszter"),
egyben az Európai Bizottság alelnöke. Az uniós tagországok
kormányait képviselő Tanács főtitkári posztját a francia
Pierre de Boissieu tölti be. (A főképviselő posztját a
reformszerződés megerősítette, s leválasztotta arról a
Tanács főtitkári megbízatását, amely sokkal inkább
bürokratikus megbízatásnak számít).
2010. december 1-jén, az EU intézményrendszerét
megreformáló Lisszaboni Szerződés hatályba lépésének első
évfordulóján hivatalosan megkezdte működését
az Európai Külügyi Szolgálat (European External Action
Service - EEAS). (Az intézmény létrehozását a Lisszaboni
Szerződés rendelte el, főtitkára a francia Pierre Vilmont,
főigazgatója az ír David O'Sullivan.)
2012. március 2-án Brüsszelben 25 tagállam vezetői aláírták
a fiskális paktum néven is emlegetett, hivatalosan a Szerződés
a Gazdasági és Pénzügyi Unión belüli stabilitásról, koordinációról
és kormányzásról nevet viselő dokumentumot, amely elsősorban
a költségvetési fegyelem nagyobb mértékű garantálására vonatkozik.
A szerződést Nagy-Britannia és Csehország nem írta alá.
A maastrichti szerződés 1993. november 1-jén történt hatályba lépése
nyomán az Európai Unió főbb szerveinek elnevezése:
Európai Tanács (European Council)
Európai Unió Tanácsa (Council of the European Union)
Európai Bizottság (European Commission)
Európai Parlament (European Parliament)
Európai Bíróság (Court of Justice of the European Communities)
Európai Számvevőszék (European Court of Auditors)
Európai Beruházási Bank (European Investment Bank)
Európai Központi Bank (European Central Bank)
Gazdasági és Szociális Bizottság (Economic and Social Committee)
Régiók Bizottsága (Committee of the Regions of the Europeran Union),
Európai Ombudsman (European Ombudsman)
Európai Adatvédelmi Biztos (European Data Protection Supervisor)
(Az intézmények ismertetését lásd: külön)
27 tagállam (2007.01.01.):
Ausztria (1995), Belgium (alapító, 1957), Ciprus (2004),
Csehország (2004), Dánia (1973), Észtország (2004), Finnország (1995),
Franciaország (alapító, 1957), Görögország (1981), Hollandia
(alapító,1957), Írország (1973), Lengyelország (2004), Lettország
(2004), Litvánia (2004), Luxemburg (alapító, 1957), Magyarország (2004),
Málta (2004), Nagy-Britannia (1973), Németország (alapító, 1957),
Olaszország (alapító, 1957), Portugália (1986), Spanyolország (1986),
Svédország (1995), Szlovákia (2004), Szlovénia (2004), Bulgária (2007),
Románia (2007).
|
|
|
|
|
|
|
|
|