Csütörtökön nyÃlik a Mafilm új stúdiója Fóton
Csütörtökön adják át a Mafilm fóti telepén a két éve leégett Huszárik stúdió helyén épült, nemzetközi produkciók fogadására is alkalmas 2000 négyzetméteres új műtermet, amelyben decembertÅ‘l lehet majd forgatni - közölte a Mafilm Zrt. vezérigazgatója. Mint Tolmár Tamás szerdán elmondta, az 550 millió forintos beruházással a filmes vállalat legnagyobb műterme épült fel, amely kétszer akkora, mint a 2007 júliusában leégett régi stúdió volt. A Huszárik műterem átadásával a fóti gyártóbázis bármilyen produkciót képes lesz fogadni a reklámfilmtÅ‘l kezdve a nagy nemzetközi produkción át a magyar filmekig, az új épület ugyanis a külföldi sztenderdeknek is megfelel - hangsúlyozta a vezérigazgató.
Tolmár Tamás elmondása szerint a beruházással a Mafilm szolgáltatási köre nagyon jelentÅ‘sen bÅ‘vül. A filmes vállalatnak a Huszárik stúdióval együtt összesen öt műterme lesz (Fóton három, a budapesti Róna utcában pedig kettÅ‘), a Mafilm így teljes körű szolgáltatást tud nyújt a produkcióknak: külsÅ‘ díszletekkel, ruhákkal, kellékekkel és természetesen szakemberekkel is el tudja látni a forgatásokat - jegyezte meg.
Mint a vezérigazgató elmondta, az új műterem decembertÅ‘l fogad produkciókat. Tudni kell, hogy ez a hónap a legrosszabb a filmgyártásban, azért elsÅ‘sorban reklámfilmeket, kisebb produkciókat forgatnak ekkor. Igazán "termÅ‘re" az új műterem februártól-márciustól fog fordulni; számos producer kért már ajánlatot - számolt be Tolmár Tamás.
(MTI)
